A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.

Menü

Trianon 100 - III. rész: „Megbünödte már e nép a multat és jövendőt!”

Trianon 100 - III. rész: „Megbünödte már e nép a multat és jövendőt!”

Az Antant-terv szerint Magyarországnak el kellett veszítenie területének kétharmadát és lakosságának kétötödét. A Felvidék elszakításával 1,1 millió, Erdély elszakításával 1,7 millió, a Délvidék elszakításával pedig 600 ezer magyar került kisebbségi sorba, a határon túlra. Az ország felszabdalása, a bányák, termőföldek és erdők elveszítése felbecsülhetetlen kárt okozott hazánknak.

Magyarországnak el kellett veszítenie területének kétharmadát

A magyar delegáció 1920 januárjában érkezett Párizsba. A vezetője a köztiszteletben álló, 74 éves Apponyi Albert gróf volt, jogtudós és kétszeres vallás- és közoktatásügyi miniszter. A küldöttség tagjai voltak gróf Bethlen István jogász, mezőgazdász, aki 1921-től tíz éven át volt Magyarország miniszterelnöke, és gróf Teleki Pál, nemzetközileg ismert földrajztudós, később kétszeres miniszterelnök is. A győztes hatalmak oldalán első sorban Clemenceau francia elnök, Lloyd George brit miniszterelnök, Wilson amerikai elnök és Orlando olasz miniszterelnök diktálták a feltételeket.

A „Kis-Antant” küldöttségeinek, a csehszlovákoknak, a románoknak és a jugoszlávoknak az irreális követelései voltak: a csehszlovákok Magyarországon és Jugoszlávián át kijáratot kívántak az Adriára; a teljes Erdélyt elnyert románok előretolták volna országuk határát egészen a Tiszáig, a Jugoszlávok pedig Baranya megyét Péccsel együtt szívesen látták volna hazájuk részeként.

A magyar delegációvezetők nem tudták megakadályozni a katasztrófát

Hiába voltak a jogtudós Apponyinak higgadt, okos intései, hogy a trianoni feltételekkel az Antant hatalmak megássák Magyarország sírját. Hiába érvelt Teleki, hogy a magyarság színtiszta tömbjei szakadnak le a nemzet testéről, újabb etnikai feszültségeket okozva a közel sem nemzetállammá alakuló utódállamokban – a magyar delegációvezetők nem tudták megakadályozni a katasztrófát. Még a világháborút szorosabb értelemben véve kirobbantó Ausztria is követelt magának és meg is kapott 4000 négyzetkilométert és 26 ezer lakost Magyarország területéből. Mindemellett a békeszerződés – jogosan tartva a revíziós törekvésektől – 35 ezer önkéntesben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, betiltotta a sorozást, a nehéztüzérséget, a páncélosokat és a légierőt. Ezen kívül anyagi jóvátételre is kötelezték hazánkat: 30 éven át (!) kellett volna Magyarországnak pénzben és egyéb anyagi javakban háborús jóvátételt fizetnie szomszédjainak, a békediktátumban meg nem határozott mértékben. A biztonság kedvéért a jóvátételi bizottság lefoglalta Magyarország minden vagyonát és bevételi forrását…

Az Apponyi vezette delegáció lemondott

Ilyen megalázó, a nemzethalál rémét joggal felvető békeszerződést – amelyet a fentiek fényében nevezhetünk békediktátumnak is – a jó hírét féltő egyetlen ismert magyar államférfi sem akart aláírni. Az Apponyi vezette delegáció lemondott, s Horthy kormányzó végül abban találta meg a megoldást, hogy két tisztességes, ám jelentéktelen politikust, Benárd Ágost népjóléti minisztert és a rendkívüli franciaországi nagykövetnek kinevezett, miniszterelnökségi hivatalnok Drasche-Lázár Alfrédot küldte ki a trianoni békediktátum 1920. június 4-ei aláírására.

Tartalomhoz tartozó címkék: Fókuszban Történelem

Keresés