Kapcsolat
Elérhetőségeink
tel: (1) 297-O143
(1) 445-3170
fax: (1) 297-5625
email: vevoszolgalat@mef.hu

Postacímünk:
MAGYAR ÉRMEFORGALMAZÓ
1675 Budapest
Pf. 55

Nyitvatartásunk:
hétfő-csütörtök:  9:00-17:00
péntek:  9:00-16:00
2011. november 18.

Trónfosztott uralkodók ezüstpénzei

Forradalmak Európában

A 19. a nemzeti, a 20. pedig a polgári forradalmak évszázada volt Európában: mire véget ért a II. világháború, a monarchiák nagy részének helyén köztársaságok tűntek fel az öreg kontinens térképén.

A 19. századi Európa lakossága a monarchiát még természetes államformának fogadta el, az abszolutizmust azonban már nem: a nemzetek önrendelkezést, a polgárság szélesebb jogokat követelt magának a forradalmakban.

A felvilágosultabb királyok belátták, hogy a modern kor szemléletében személyük nem „Isten kegyelméből” uralkodó, hanem a nép akaratából, így aztán országukat demokratikus, parlamentáris monarchiává alakították. Ezek a monarchiák – például Nagy-Britannia, a Benelux államok vagy a skandináv királyságok – ma is fennállnak, és vezető gazdasági-kulturális szerepet játszanak az új, egyesült Európában.

Azokban a monarchiákban azonban, amelyekben az uralkodók nem enyhítették a társadalmi feszültségeket vagy az I. világháborúba vezették országaikat, a 20. század folyamán újabb, trónfosztásokkal végződő polgári-demokratikus forradalmak törtek ki. A fennmaradó néhány kis balkáni monarchiával pedig a nagyhatalmi játszmák végeztek.

Rubel, Márka

Gyújtópont: az orosz forradalom

A 20. század elején az Orosz Birodalomban II. Miklós cárnak (1897–1917) még mindig abszolút uralma volt, nem létezett parlament, a nincstelen parasztok pedig mély szegénységben éltek. Jól tükrözi az országban uralkodó állapotokat az az esemény, amely beárnyékolta II. Miklós koronázását: a cár trónfoglalása alkalmából „ajándékokat” – azaz kenyeret – kívánt osztani a népnek, de várakozás közben egy Moszkva melletti mezőn a sok ezer éhező muzsik halálra taposta egymást.

II. Miklós jó szándékú, de naiv és gyenge uralkodó volt. Alattvalói istenként tisztelték, de soha nem gondolt arra, hogy ha nem tesz népe jólétéért, akkor ez nem lesz mindig így. A szegénység az 1905-ös forradalomhoz vezetett, amelyet a cárnak még sikerült lecsitítania a „duma” létrehozásával, azonban a parasztság számára történő földosztásig nem jutott el. Az I. világháborús veszteségek soha nem látott nyomorba döntötték a cár népeit, így 1917 februárjában újabb forradalom tört ki. A cárt megfosztották trónjától, és az ideiglenes kormány házi őrizetben tartotta. Azonban még ugyanebben az évben a „nagy októberi szocialista forradalom”-ként emlegetett akciójukkal a Lenin vezette bolsevikok magukhoz ragadták a hatalmat, és II. Miklóst feleségével, négy lányával és a kisfiával, három cselédjével és az orvosával együtt bírósági tárgyalás nélkül kivégezték.

Közép-Európa trónfosztásai

Európa egyik nagyhatalma az I. világháború végéig a Német Birodalom volt, amelyet több kisebb hercegség és fejedelemség mellett három erős királyság, a porosz, a württembergi és bajor alkotott.

A Birodalom császára, II. Vilmos (1888–1918) királyként maga kormányozta Poroszországot 1909-ig, amikor is első ízben nevezett ki kancellárt. Az országlása alatti gazdasági fellendülésnek az I. világháború vetett véget, amelynek költségei olyan szegénységet hoztak a hátországra, hogy ott 1918 novemberében forradalom tört ki. A lemondásra kényszerülő II. Vilmos holland emigrációba menekült, ahol idős korában, 1941-ben halt meg. Az országából Weimari Köztársaság néven létrejött utódállam az 1933-as Hitleri hatalomátvételig létezett.

A délről szomszédos Württembergi Királyságot II. Vilmos (1891–1918, a porosz királynak csak „névrokona”) liberális országlása alatt kulturális virágzás jellemezte. Alattvalói körében a király olyan népszerű volt, hogy kíséret nélkül sétálgatott a főváros, Stuttgart utcáin és bárki szóba elegyedhetett vele. Az I. világháború kitörésének hírét megrendülve fogadta, de nem tehetett mást, minthogy hadba lépjen a porosz testvérállam oldalán. Az 1918-as forrongások Poroszországból átgyűrűztek Württembergbe is, ezért II. Vilmos lemondott. Volt alattvalói azonban nem voltak hálátlanok hozzá: ő és családja élete végéig tisztességes állami támogatásban részesült.

Ottó (1886–1913), Bajorország uralkodója érdekes „színfolt” a német királyságok bukásáról festett mozgalmas képen. A szerencsétlen sorsú Ottónak apja, II. Miksa által irányított spártai nevelése, amelynek a verés, éheztetés és a jeges tóban úszkálás is a része volt, a fiatalember elmezavarához vezetett. Ottó „őrülten” került a trónra, ezért helyette Lajos régens kormányzott, aki 1913-ban lemondatta Ottót, majd III. Lajos (1913–1918) néven megkoronáztatta magát. Uralkodása azonban rövid életű volt, hisz a forradalmi hullám a bajor fővárost, Münchent is elérte. A királyt lemondatták, és megalakult a Bajor Szabadállam, amelyet Hitler tagolt be a Harmadik Birodalomba.

A közép-európai monarchiák bukásának történetéhez természetesen hozzátartozik az Osztrák–Magyar Monarchia sorsa is. Ferenc József elődjét és utódját is magyar forradalom buktatta meg. Elődjét, V. Ferdinándot 1848-ban a zavargások miatt mondatták le, utódja, IV. Károly pedig az I. világháború frontjairól hazatérő, itthon nyomort találó katonák által kirobbantott 1918-as „őszi rózsás forradalomban” veszítette el a trónját.

Márka, Korona, Reis

Forradalmak a latin országokban

A 19–20. század forradalmi hullámai a latin népek uralkodóit sem kímélték. A Portugál Királyság a 19. század során Angola kivételével elveszítette a gyarmatait. Gazdasága  a gyarmati árubehozatalon alapult, és amikor ez megszűnt, kitört a válság. A polihisztor I. Károly királynak (1889–1908), aki festőművész, fényképész, vadász és diplomata volt, közgazdászi erények híján nem sikerült segítenie országán. A munkásosztály nyomora monarchiaellenes hangulatba csapott át, és 1908-ban a király merénylet áldozatává vált. A trónt fia, II. Mánuel örökölte, aki azonban csak két évig uralkodott, mert az 1910-ben kitörő forradalom végleg eltörölte a királyságot, a királyi család pedig angliai emigrációba kényszerült.

Franciaországban a 19. században fonák módon éppen a gazdasági fellendülés okozta a királyok bukását. Az ipari forradalomban meggazdagodott polgárság alatt ugyanis megjelent a kizsákmányolt munkásosztály, amely az 1830-ban kitört forradalomban megdöntötte a Bourbonok hatalmát. Ekkor az Orléans-i házból való Lajos Fülöp került hatalomra, de a társadalmi egyenlőtlenségeket neki sem sikerült felszámolnia, így az 1848-as forradalmi hullám őt is megbuktatta. A létrejött II. Köztársaság elnökévé Napóleon unokaöccsét választották meg, aki minden pozícióba saját híveit ültette, majd 1852-ben feloszlatta a nemzetgyűlést és III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát. Gyarmatszerző külpolitikájának köszönhetően Louis Napóleon mindaddig népszerű volt, amíg hadat nem üzent Poroszországnak: az 1870-es francia–porosz háborúban megalázó vereséget szenvedett, német fogságba esett, lemondatták, majd angliai emigrációban fejezte be életét. A III. Köztársaság létrejöttével Franciaország máig köztársaság maradt.

Frank, Líra, Dinár

Olaszország királyának, III. Viktor Emánuelnek (1900–1946) a bukását az államügyek iránti érzéketlensége okozta. 1922-ben Mussolinit nevezte ki miniszterelnöknek; mindaddig nem volt ezzel baj, amíg a fasisztavezér sikerrel munkálkodott az olasz ipar felvirágoztatásán; amikor azonban 1936-ban megtámadta Etiópiát, 1939-ben pedig Albániát, a királynak lépnie kellett volna. De neki imponált az „Etiópia császára” cím, a birodalma bővülése. Későn „ébredt fel”, hisz a szövetségesek 1943-as szicíliai partraszállása után már hiába tartóztatta le a Ducét, az olaszok őt is vétkesnek találták a világháborúért, ezért 1946-ban lemondatták, majd népszavazáson a köztársaság mellett döntöttek. A király egyiptomi emigrációban halt meg.

Lei, Drachma

A balkáni kis királyságok vége

Egyedül a balkáni kis királyságok „tündöklése és bukása” nem forradalmak, hanem nagyhatalmi játszmák eredménye. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot például az I. világháború utáni békediktátumokkal az antant hatalmak „rakták össze” az Osztrák–Magyar Monarchia területeiből. A bosnyák, a montenegrói és a macedón nemzet még csak említést sem nyert a szerb király, I. Alekszandar irányította ország nevében. A király áldozatul is esett egy macedón merénylőnek 1934-ben; az ekkor már Jugoszláv Királyságnak nevezetett államalakulat trónján fia, II. Petar követte. Bár az ország a II. világháború kitörésekor alkotóelemeire hullott szét, a nagyhatalmak a háború után megint létrehozták Jugoszláviát, ezúttal köztársaságként. Másodszorra 45 évig állt fenn, majd ismét széthullott...

A Román Királyságot csak 1881-ben említik először a történelemkönyvek, néhány évvel a török alól felszabadult két kis román fejedelemség, Havasalföld és Moldva egyesülése után. Erdélyt a trianoni békediktátummal kapta meg, s a területe a háromszorosára nőtt. A Román Királyság a II. világháborúban a németek oldalán harcolt, de az 1944-es szovjet megszállás alatt sikeresen átállt. Így aztán I. Mihály királynak 1947-ben ugyan le kellett mondania – a 90 éves ex-uralkodó ma Svájcban él –, Románia viszont népköztársaságként megtarthatta Erdélyt.

A bolgár állam már az ókorban is létezett. Önállóságának a török hódoltság vetett véget, majd az oszmánok visszavonulása után 1878-ban újjáalakult a Bolgár Birodalom. Utolsó tényleges uralkodója III. Borisz cár (1918–1943) volt, halála után fiát, a 9 éves II. Simeont 1946-ban a szovjetek lemondatták, és a cár emigrációba kényszerült. A rendszerváltás után azonban hazatért, sőt, 2001 és 2005 között még miniszterelnöke is volt hazájának.

Bár a görögök Európa egyik történelmi népe, a modern Görög Királyság csak a törökök elleni sikeres szabadságharc után, 1830-ban jött létre. Az I. világháború utáni görög–török területi viták kirobbantotta háború elvesztése után azonban forradalom tört ki, és az államforma köztársaságra változott. A II. világháború alatt azonban a német-olasz megszállókat kiverő britek visszaállították a monarchiát. A második Görög Királyság 1973-ig állt fenn, amikor a görögök népszavazással újra a köztársaság mellett döntöttek. II. Konsztantinosz, az utolsó görög király ma Londonban él.

  További sajtóhíreink »
Hírlevél az érmékről
Köszönti Önt a
Magyar Érmeforgalmazó. Kérem, olvassa el használati útmutatónkat.
Extra ajánlat
Egyesült Európa